Hans Zimmer koncert laikusként

    Atyaég! Ez volt az első gondolatom, mikor kiléptünk az arénából. Nem véletlenül lehet instagrammon, facebookon azt olvasni a koncerten készült képek alatt, hogy csodálatos, fenomenális, zseniális, gyönyörű, érzelmes stb. Az biztos, hogy semleges senki sem maradhat egy ilyen élmény után, eme zenei felhozatalt követően.
   

    Kezdem az elején. Mikor, kialszanak a fények a teremben, már lehet érezni a mocorgásokból, ahogy helyezkednek a székükben az emberek, fészkelődnek és még a telefonjaikra vetnek pár pillantást, hogy valami izgalmas és különleges élmény veszi kezdetét. A sötétben már csak a telefon képernyők pislákolnak, a látvány olyan, mintha a csillagos eget kémlelnénk. Apró fények jelzik, hogy a technika még velünk van, de lassan megszűnik létezni, hiszen feszült figyelem övezi, mikor megszólalnak az első hangok. Szépen lassan a sötétségből előbukkannak a zenészek és megkezdjük utazásunkat egy másik univerzumba. Tökéletesen meg van komponálva az összes részlete a színpadi produkciónak.
   

    Őszintén megmondom nem értek a zenéhez, Hans Zimmer nevét még is ismerem. Olyan jellegzetes hangzásai vannak, melyek már a névjegyévé váltak. Többnyire, ha nézek egy filmet az esetek túlnyomó többségében felismerem, ha Ő a zeneszerzője. Nagy kedvencem a Gladiátor betétdala. Mikor meghallod az első énekhangot, majd első szólamokat már libabőrös leszel tetőtől talpig. Becsukod a szemed és hagyod, hogy átjárja minden porcikádat. Nincsenek gondolatok, hagyod, hogy elrepítsen, hogy a dallomokon lebegve, az énekesnő selymes hangján megpihenve élvezed, hogy súlytalanul lebeghetsz és megszabadulhatsz a világ minden gondjától. A Da Vinci kód dallami is hasonló hatással vannak a hallgatókra, de talán az est egyik legrövidebb etapja ez. Ellenben utána egy nagyon ismerős betétdal csendül meg, ami minden ott ülőt mosolyra késztet: az Oroszlánykirály zenéje. Imádom, ahogy felidéződik bennem gyerekkorom egy meghatározó időszaka, visszarepítenek a múltba, mikor az iskolai rendezvényeken táncoltunk rá, mikor gyűjtöttük a matricákat az albumba, és nagyjából minden nap megnéztük videón a mesét. Látom másokat is megcsap a nosztalgia szele és csak boldogságot éreznek, miközben hallgatják jellegzetes taktusait a dalnak.
      

    Az első felvonás zárása természetesen a Karib-tenger kalózai. Tina Gou nevét biztos vagyok, hogy minden látogató megjegyezte. Ő ízig, vérig együtt mozog a dallammal, az ütemmel. Olyan érzése van az embernek, mintha a hangszere nem a testén kívül helyezkedne el, inkább annak nyúlványa lenne. Bár ez elmondható az összes színpadon lévő zenészről. Egytől egyig, ízig, vérig zenészek, a szó legmélyebb értelmében. Igazi művészek. Mindegyikük egy egyéniség és érezhető, hogy együtt élnek a zenével. Nagyon működik a kémia közöttük, egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy erőltetnének bármit, vagy, hogy egy előre megkoreografált műsor tárult volna a szemem elé. Hans a műsor folyamán minden társáról mond pár jó szót, bemutatja Őket és az est végére úgy érzed kicsit megismerted Őket, hiszen átadtak neked valamit, valami nagyon értékeset, talán egy darabot magukból. Nem azt érzed, hogy egy néző vagy, aki beült meghallgatni egy koncertet, hanem beszippantanak és velük együtt egy húron pendültök.
   

    Az első fele az előadásnak könnyed, populárisabb, ellenben a második felvonás úgy érzem az igazán nagy rajongóknak van összeállítva. Sokkal zúzósabb mind hangzásban, mind látványban. Kevesebb történet hangzik el, a zenéé lesz a főszerep. Szuperhős filmek terén, őszintén bevallom, nem vagyok otthon, de a különböző részek felépítése hihetetlenül izgalmas. Könnyed indítás után, egyre több hangszer hozzáadásával bontakozik ki, valami nagyon izgalmas dolog, amitől az egekbe kúszik az adrenalin szinted. Hihetetlenül intelligensen van összerakva. Már-már érzed, hogy közeledik a csúcspont, alig várod, hogy végre felérjetek a hegy tetejére, hogy teljesen kibontakozzanak az ismert taktusok, de az utolsó pillanatig tudják fokozni a hangulatot. Olyan, mint egy jól megkomponált orgazmus, aminek a végén mosoly ül ki az arcodra és érzed, teljes volt a kielégülés.
   

    A pontot az i-re az Eredet zenéjével rakják fel. Nem tudom már fokozni, mindent megkap az odalátogató és tökéletes lezárása az estnek. Annyira magával tud ragadni, nehéz is szavakba önteni. Átéltem a film részleteit, miközben csukott szemmel hagytam, hogy magukkal ragadjanak az érzelmeim. Az meg végképp fantasztikus, ahogy a legvégén Hans a zongoráján egy-egy billentyűt lenyomva a lelkünk mélyéig hatol.

    Nem vagyok zeneértő ember, nem olvastam utána Hans Zimmer munkásságának, de a zenéjén keresztül úgy érzem megismertem Őt. Egy zseniális elmének tartom. Elképzelni sem tudom, hogy hogyan képes ezeket a műalkotásokat megkomponálni, hogyan állhat össze a fejében, de az állíthatom, hogy aki, akár úgy, hogy sosem hallott róla, részt vesz a koncertjén, azt is el tudja repíteni abba a különleges univerzumba, ahol mi jártunk tegnap este, akik ott voltunk, és akiket beszippantott az Ő különleges világa.