Női gondok, gondolatok

Férfiak a húspiacon – avagy mi kell a nőnek?

Pár hete írtam arról, hogy miként tárgyiasítják a nőket a férfiak Csajok a húspiacon címmel. Úgy érzem korrektnek, ha a másik oldalt is górcső alá veszem, hiszen nem csak a férfiak kiváltsága a külsőségek alapján ítélni.

Különböző fórumokat böngészve egyre többször belebotlok egy bizonyos szintelméletbe. Akik ezzel az elmélettel állnak elő a szakítások és nem működő párkapcsolatot azzal magyarázzák, hogy a két fél nem egyenértékű és itt valójában az emberek beárazásáról van szó.

Egy tíz pontos férfi nagyjából főorvos egy magánklinikán, Teslát vezet, a bankszámláján pedig annyi számjegyből álló összeg szerepel, amit le se merek írni. Egy ilyen talpig úriemberhez természetesen semmiképpen sem passzolhat egy olyan hölgyemény, aki bolti eladó és nem az a dekoratív fajta. Természetesen ez fordítva is igaz.

Vajon milyen férfiakat keresnek a nők?

30dffbf7ec7d9ed6a5ef8de386107485.jpg

Az az igazság, hogy már az iskolában is egyfajta szintelmélet működik. A csinos, talpraesett lányka, akinek a népszerűségi indexe veri a kétharmadot, nem fog szóba állni az eminens tanuló, pattanásos fiúcskával, maximum abban az esetben, ha a matek leckét kell lemásolni. A szünetekben a nyüzsgő iskolafolyosókon, ha visszaemlékszünk a klikkekre remekül megfigyelhetőek ezek a különbségek. Vannak az úgymond ”menők”, akik úgy érzik övék a világ, vannak az eminensek, a szürke egerek, a furák, az EMOsok, a rapperek és napestig sorolhatnám mennyiféle csoportosulás. Aztán megjelennek a tiniknek, serdülőknek szóló mozifilmek, ahol egy magasabb rendű klikkből egy szereplő szerelmes lesz egy nála jóval gyengébb értékű taggal. Ezt hívják úgy a mai világban jogosan, hogy tündérmese.

Aztán kilépnek a való világba ezek a diákok és teljesen más klikkekbe kerülnek be. Vannak, akik magasan felértékelődnek és vannak, akiknek az iskolai élet jelentette életük csúcspontját, mert a húspiacra kikerülve elértéktelenednek. Már nem az lesz a fontos egy férfinél, hogy milyen csinos pofija van, vagy mennyire tudta a menő dumájával az ujjai köré csavarni a lányokat, sokkal több összetevős lesz a pontozási rendszere. Persze előnyt jelentenek a külsőségek, de ha ehhez nem társul egy minimum középkategóriás autó egy vastag bankszámlával, már sok esetben nem is érdekes a nők számára. Elvárt lett a magas egzisztencia, rengeteg olyan tulajdonsággal kell rendelkeznie egy férfinak, ami sok esetben irreális elvárás velük szemben. Ha valaki szakmunkás már nem is lehet érdekes személyiség? Olvastam különböző könyveket, ahol a nők konkrétan bevallják, hogy egy szórakozóhelyen mit kell figyelni egy férfin, hogy tudják jó fogás lesz. Első körben milyen márkájú inget hord, milyen karóra van rajta és nem mellesleg a slusszkulcsán melyik márkajelzés szerepel.

De hol vannak a valódi értékek?

Valóban létezik egy bizonyos skála, ahol bepozícionálhatjuk magunkat és ugyan azon a szinten engedélyezett csak a párválasztás, hiszen ha nem így teszünk, mindenképpen kudarca van ítélve a kapcsolat? Szóval „A” minőségű áru, nem keveredhet egy „B” osztályúval. Szép ez így igaz? Nem elég, hogy munkakeresésnél fel kell sorolnunk, hogy milyen kompetenciákkal rendelkezünk, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek és néhol még magasabban is kvalifikáljuk magunkat, hogy megfeleljünk elvárásoknak. Még a párkapcsolatokban is ez a módi, ahol alapvetően önmagunkat kéne adnunk és arra törekednünk, hogy egymást olyannak fogadjuk el amilyen valójában.

Nem lehet érdekes egy férfi csupán attól, hogy élvezettel végzi el a munkáját, és nem csupán szakmája, hanem hivatása van?

Hogy mi volt előbb a tyúk vagy a tojás nehéz lenne megmondani, hogy a nők kezdtek e előbb anyagiasak lenni vagy a férfiak kezdek tárgyként tekinteni rájuk. Igazából ok-okozat, mindkét fél ugyan olyan mértékben hibás. Őszintén szólva elkorcsosult a világ. Valóban olyan, mint egy hatalmas húspiac, ahol csak értéknek mondott dolgok számítanak, ami valójában teljesen értéktelen. Méregetjük egymást, próbáljuk felmérni, hogy kinek mennyi a piaci ára.

Tényleg ez a hosszú és jól működő párkapcsolat titka?

Látszatra lehet. De nem érzem ebben az elanyagiasodott világban, hogy valódi boldogságot lehet ilyen módon kapni. A szerelem nem egy munka és az otthonunk, a munkahely, ahol a napi ledolgozott  8-10-12 óra után kezdődik a második műszak. Az otthonnak a nyugalom szigetének kellene lennie, ahova, ha hazamegyünk, megpihenhetünk és van mellettünk egy TÁRS, akivel megoszthatjuk az életünket. Tudom, ezek utópisztikus gondolatokok, de úgy érzem, hinnünk kell abban, hogy léteznek még őszinteségen alapuló, felnőtt kapcsolatok, ahol segítik egymást a párok és ezt nem csupán azért teszik, mert hasznuk származik belőle. A nőnek nem az a mérvadó tulajdonsága, hogy tud e nokedlit szaggatni és persze úgy néz ki, mint egy szexistennő, hanem, hogy meg tudja e teremteni az otthon melegét, ahol akár szívesen áll neki megfőzni párjának a vacsorát (nem azért mert elvárják, hanem mert szeretné ezt tenni). A férfi pedig nagybetűs férfiként viselkedik, erőt sugároz, felelősséget vállal a tetteiért. Eme két ember pedig kölcsönösen tiszteli egymást és együtt kézen fogva ballagnak egy hosszú úton, egymást segítve, amit úgy hívnak az ÉLET.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. ekat says:

    Szerintem nincs olyan, hogy mi kell ‘a nőnek’. Mint ahogyan olyan sem, hogy mi kell ‘a férfinak’. (Na persze a nyilvánvalón kívül. :D) A hozzáállás a másik nemhez a társadalmi osztálytól, a lakhelytől, a kortól és az érettségtől függ. Ebben azért elég sok változó van….
    Viszont teljesen egységes az, hogy mindenki azzal a viselkedéssel fog találkozni, amit elvár. Azért, mert ő úgy áll a másikhoz – ha tudatában van ennek, ha nem. Úgy áll hozzá, hogy ez csak pénzt akar, ez úgyis megcsal, ez már hogyan szeretne engem, stb. – és ez a hozzáállás mindenkit elűz, akire a feltételezés nem áll fent, marad az, akire igen. És innentől persze a mindenki mondhatja, hogy ő megmondta. 🙂

  2. ekat says:

    @ajto fefa: Szeretnél megoldást a problémára? Csak az talál megoldást, aki érett, igaz ember. Igaz ember alatt azt értem, hogy nem csak hogy tisztában van a cselekedetei mozgatórugóival, azaz sajátmagával, hanem meri kifele is sajátmagát adni. És innentől kezdve már nem megoldást kell találnia, csak egy másik igaz embert.
    És nem, 1., ezt nem a Nők Lapja Café-ban olvastam, egy ex-HP vagyok, vagy mi. 🙂 2., És nem, 14 se vagyok, nagyon nem, viszont elégedett és boldog.

  3. Burgermeister says:

    A nők sem tudják hogy mi kell nekik, ja de kb. 3 évig okés, megunják és jön a következő, férfiaknál dettó ez. Hiába 10/10es és szexistennő, unalmas lesz egy idő után! Persze erre is van megoldás, de azt sokan nem vállalják ve, fel.

  4. Gour says:

    Ugyan. A nők nem is értenek az órákhoz. Az imént tag heurezte le a breitlingemet egy 180 magas szőke.

  5. kaqxar007 says:

    @tomhardynészonja:

    Szia az egesz oldalon a te irasod volt az egyetlen ami mosolyt tudott csalni az arcomra. Tok en vagyok :o)) Van is orok szerelem :o))

  6. Comte de Gippaud says:

    @Drednaught:

    “Valahogy az ilyen lányok sokkal egészségesebbek, józanabbak, emberibbek. Hogy ez miért lehet?”

    Rém egyszerű, mert általában meleg, szerető családi közegben nevelkedtek, biztonságban érezve magukat.

  7. Lord_Valdez says:

    @Novák Aircraft Ferencné:
    Nagyon sok szempontból le van egyszerűsítve a dolog. Leginkább azért, mert ez egy blogkomment, nem egy disszertáció, illetve mert a mondanivalóm célja az volt, hogy a világ nem elromlott, hanem mindig is ilyen volt.
    Legfőképp az van leegyszerűsítve, hogy mi a státusz. A státusz a szaporodási piacon sokkal többet jelent annál, hogy kinek milyen a vagyoni helyzete.
    A másik fontos dolog, hogy az emberek abból a halmazból választanak, amit elérnek. A modern világ egyik nagy illúziója egyébként pont az, hogy az elérhetőnek látszó halmaz sokkal nagyobb, mint a ténylegesen elérhető.

  8. Comte de Gippaud says:

    Hát én nem tudom, az én időmben, 80-as 90-es években nekem se tömött pénztárcám, se kocsikulcsom nem volt, (na jó, a 90-es évek elejére lett egy 120-as skodám. De ennek dacára azért néhány “találatot” bevittem. És amennyire én látom, azért most sem csak a pénzlesés a nők legfontosabb napi tevékenysége. Azért az persze számít, hogy a kiszemelt fél “rendes” legyen, (Legyen állása, egzisztenciája stb.) De miért baj ez ? A nők biztonságra vágynak, minden téren. Ennek ellenére a közeli ismeretségi körömből is ismerek olyan házaspárt, ahol a feleség keres többet, és ő az iskolázottabb. (Mielőtt még itt bárki beárazná, csinos is amellett) Tehát létezik a kémia is a nőknél, mint választási szempont.

  9. Drednaught says:

    @FILTOL: Mindenki, aki kicsit is élelmesebb, ezt javasolná, de mi lehet az az erő az univerzumban, ami meg is érteti velük a szituációt?
    Miért hinné el egy nő, hogy az 5-ös szintű sráccal boldogabb lehet, mint a menőcsávóval?
    Miért állna le szülni 22 évesen, mikor utazgathat, bulizhat is?
    Miért hinné el, hogy a kiváltságos helyzete egyszer el fog múlni?
    Miért hinné el, hogy a szopás nem csak arra való, hogy érte javakat kapjon, hanem része egy nagyon élvezetes dolgonak, amit szexnek hívnak a felnőttek?
    Összefoglalva: miért érné be kevesebbel, mint…<random ígéret>?

    Mert valljuk be, hogy 22 évesen szülni, terhesség mellett fősulira járni, kisgyerek mellet elkezdeni bedolgozni,stb. miközben az osztálytársnői twerk-órákat vesznek a török pasijuk pénzén, mivel a nyári egyiptomi nyaralás során olyan szexinek találták a luxushotel egyik fellépőjének produkcióját…, szóval nehéz lehet jól érvelni és meggyőzni.
    A dolog kulcsa a mintakövetés és ezen eresztül a szülőké.
    Az anyának kéne felvilágosítani a lányt, a fülébe súgni, hogy “Respice post te, hominem memento te”. Csak hát az anyák éppenséggel a lányaikon keresztül akarják kiélni az elmulasztott (vélt vagy valós) élményeket, így ők is inkább igazolják a mai fiatal nők rossz választásait.
    Valamiért mind azt hiszik, hogy nem lesz negatív hozadéka, sőt bármikor átnyargalhatnak a másik útra is, csak rajtuk múlik.

    Az apák felelősségét azért nehéz vizsgálni, mert lényegében nincsenek. A 80-as évek óta tendencia, hogy a férfiakat a feleségeik eldobják és lecserélik őket azok bizonyos vagyonelemeire. A férfiminta hiányát pedig a lányok esetében nagyon kevésszer vizsgálták, pedig lehet akkora negatív hatása, mint az anya hiányának.

    Érdekes megfigyelni a kontrasztot azon nők értékrendjével, ahol a szülők együtt maradtak. Valahogy az ilyen lányok sokkal egészségesebbek, józanabbak, emberibbek.
    Hogy ez miért lehet?

  10. FILTOL says:

    @Drednaught: En minden nőnek azt javasolnám h 26ig szuljon.a gyerek nagyon hamar felnőtt lesz.utána meg lehet karriert csinalni es elni bőven.de amikor negyven lesz es nincs gyerek mar késő.

  11. András Horkay says:

    @Drednaught: Mindkét oldal ismerethiányban tévelyeg, ezért az ágyjelent sikertelen általában. Ezt sajnos mindenki végig járja. Igazából nem olyan nehéz jót tenni, csak sajnos közelében sem jár ez a tevékenység annak amit általában művelünk, ezért jön a kudarc tömegesen, aminek a következményeit viseljük. A szex nem tölti be igazán a szerepét. A többi már praktikus és realista művelet, valahogy meg kell élni és minél jobban. Érdekesség hogy ismerem egy “híres” szépség papáját, és így némi háttér infó adódik. A “Női Önbizalom Tömegpusztító Fegyver” kategóriában található leányzók, mint minták rommá törik a fiatal lánykák önbizalmát, és már csak hetekig tartó önbizalom javító kúrával lehet őket normalizálni. Régen persze nem volt ilyesmi, de a facebook, instagram és társai kitágították a lehetőséget, a filmek még nem voltak ilyen károsak, hiszen az eleve álomvilág volt. A fotósok az egyébként észre sem vehető leányzókból is faragnak csodákat, ami becsapós tud lenni amikor találkozol vele. Igazából a jól képzett alfa hím úgyis letarolja a pályát, és a csalódott szépségnek gyorsan kell keresnie egy Bétát ha nem akar egyedül tévét nézni. Elherdált évek helyett én jó taktika nélküli éveket mondanék, mert képtelenség a lányoknak kiismerni magukat ebben az egymást hülyítő katyvaszban. Az Ausztriában mosogató fiatal versenyzők hazajönnek egy csodaautóval (kölcsön, bérlet, vagy használt, mindegy) behazudják hogy managerek valahol, és a Balaton császárai pár hétig. Aztán kiderül hogy a fekete mosogatóban töltik az időt. A leányzó meg gyűjti a barátokat mint más a bélyeget, csak sajna ez egy idő után ismert, és az értéke lemegy a mosogató szintjére. Ismerek olyan kölyköt aki sebész orvosnak tanul Bécsben (mosogat), vett is egy anatómia könyvet hozzá és megtanult belőle pár oldalt. Fergeteges sikere van 🙂

  12. Drednaught says:

    @András Horkay: Egy korrekció: ” A lány mit akar? Azt tudjuk, és olyan filmet kell neki vetíteni amit vár.”
    Valójában a nőknek halvány fingja sincs róla, hogy mit akarnak.
    (Ez csak 40 éves koruk környékére változik és emiatt lesznek addigra sokkal jobb társaság… csak hát addigra minek?)
    Ez úgy lesz érdekes, hogy közben határozott, kilóméteres igénylistájuk van.
    A nők ezzel egy jellegzetes problémát próbálnak orvosolni, ugyanis szégyellik, hogy nem tudják, mit is akarnak.
    Pl. a szex egy kiscsajnak semmi. Megtapasztalja, hogy azért az értéktelen, izzadós, fájdalmas, gusztustalan valamiért micsoda értékeket kaphat, ezért elkezdi “értékteremtésre” használni, de hgy élvezni is lehetne…?
    Aztán ott vannak a pasik. Mivel nincs fogalma arról, hogy miat akar, azt kezdi el akarni, amit mindneki más is, hisz annyi nő nem tévedhet.
    A magas, izmos, gazdag, vállalkozó, nagydumás, tévében szerepelt, márkás a cipője, vezető, stb.
    A sok közhelyből összeálmodik magának egy saját “csomagot”, majd vigyorog, hogy milyen eredeti és sajátságos ízlése van.
    A gondjuk nem akkor kezdődik, mikor nem teljesül az álmuk, hanem amikor teljesül, ugyanis borul a bili és az összeomló ideál helyén nem marad semmi sem.
    A nők az első 30 évüket szó szerint elpaztarolják, majd lassú tanulásba kezdenek, aminek a végén 2-3 gyerekkel a hónuk alatt rátalálnak arra, akivel végre igazán jót tudnak kefélni, nevetni, aludni, élni.
    Fogalmam sincs, hogy mit érez egy nő, mikor 30x évesen életében először egy igazán jót baszik. Vajon olyankor a férfiakat fogja okolni az elherdált évekért vagy saját magát? Vajon mit tanácsolnának a 16 éves önmaguknak, aki többre értékelné a potenciális Gucci táskát a potenciális orgazmusnál?

  13. Thomas Dantes says:

    @MEDVE1978: Sok nő elmondja, hogy az ő számára a belső a legfontosabb. ennek ellenére soha nem kíváncsiak egy férfi belőjére se hacsak az nem pénztárcabelső…de ezzel nincs is gond. Ami engem zavar a képmutatás.
    Ha valaki, egy nő magas, kigyúrt pénzes palira vágyik vállalja fel. Ne mondjon olyanokat, hogy érzékeny, megértő művelt férfit keres. Mert én hiába lennék vele szemben megértő meg művelt, sőt még házias is, észre sem vesz.

    A másik dolog. Önmagunk beárazása. Hány ,de hány nőt láttam, gyerekkel, szar állással, nem magas végzettséggel, mondjuk átlagos külsővel, akik szintén nem akarnak tőlem semmit, merthogy nekik ,,igényeik vannak ” ezt szószerint halottam, tehát ismét csak a sportos, izmos pénzes jó beosztásban dolgozó pasit keresik. Ami jó, mert hát, nyilván tegyük fel, egy 30-as évei elején járó drága kocsival furikázó, egyetemet végzett mondjuk ügyvéd, aki két naponta gyúr, egy 8 általánost végzett gyári segédmunkás két gyerekes, 5-10 plusszal rendelkező nőre vágyik.

  14. András Horkay says:

    @Drednaught: Különösen jókat írsz, elismerésem. Jó válaszokat is kaptál. Csak annyit tennék hozzá, hogy minden ki van már találva, a fejlett markerting eszközeivel bármit el lehet adni, férfit vagy nőt, mindegy. Bármilyet. Férfiként jó célokat kell kitűzni (aktuálisan lehet változtatni) és a megfelelő módszereket kell használni, a siker megállíthatatlan, a leányzót a mamája mellől is el lehet vinni. A lány mit akar? Azt tudjuk, és olyan filmet kell neki vetíteni amit vár. A kellékek adottak, a cél világos, túl sok gond nem lehet. A tartós párkapcsolat célként már komoly gond, komoly elemzéseket kell végrehajtani, és akkor szembesülhetünk a rendszer hibáival. A fentebb felsorolt női korosztályok jellemzőit figyelni kell, az aktuális pozíciójukat is, különben csapda helyzet áll elő. Butuska férfinek a jó anyagi helyzet is kevés, le kell adnia az igényszintjét a szerinte elvártnál, ezért látjuk a jól egyeztetett BMW-s + szőkénél is szőkébb párosításokat. Jó játék az egész, csak komolyan ne vegye valaki, mert akkor vesztes lesz.

  15. Thomas Dantes says:

    @Látens Inszinuáció: grófnő. 100nál több barátnő. Hm. Na persze, persze. Hogyne. Grófnő…jaj. Vagy várj. befizettél egy prostihoz, és grófnőnek hívtad? na az lehet.

  16. Novák Aircraft Ferencné says:

    @Tomy445445: Miért , egy óvónő-biuszsofőr párosban, vagy egy tanár házaspárban nem azonos státuszúak a tagok? Nekem tömegesen vannak ilyenen az ismeretségi körömben, de még olyant is tudnék mondani, hogy a nő státusza magasabb: 2 olyan középkorú párt is ismerek, hogy a nő középiskolai nyelvtanár, míg a férfi valamilyen szakmunkás.

  17. Drednaught says:

    @Fodor Balázs: Ez nagyon igaz, de épp ezt kínálja nekik a feminizmus: megkaphatod az új jót is(amit többnyire a férfiaktól vennének el), de a annak negatív oldala nélkül, sőt a régi jó is a tied.
    Pl. mehetsz te is dugni az éjszakába, mint egy férfi. Ha majd meguntad, átvedlesz háztartásbelivé. Hogy a férfiaknak ehhez lesz egy-két szava, az valahogy lemaradt, mert szívesen dugjuk mi az ilyen önként jelentkezőket, de elvenin sosem fogjuk őket.
    Hasonló példa a kvóták: ha nincs 50% nő egy cég vezetésében, az baj, korrigálni kell, mert biztos gender bias az oka.
    És a kukások közt miért nem kell 50%-os kvóta? Ugye a felsőoktatásbeli 60%-os nőarányt is meg akarjuk fékezni(pl. nemenként differenciált felvételi ponthatárokkal)? Ja, nem, az már úgy jól van magától is…
    Vagy a kedvencem, az új hullámból: a gender pay gap ellensúlyozásaképp próbálkoztak olyasmivel, hogy menstruációs szabadság a nőknek, havi 1-2 nap, indoklás nélkül(tehát a félnyugger kórónak ugyanúgy, ahogy a görcsökkel sosem küszködőknek is). Szóval innentől a nőknek kevesebbet kelljen dolgozni ugyanazért a pénzért. Biztos lenne olyan munkáltató, aki ezek után felvenne akár egy nőt is…

    Olyan dolgokat ígér a feminizmus, amivel a valóság soha az életben nem tud versenyre kelni. Másrészt olyan problémákra ígér megoldást, amik ugyancsak nem léteznének nélküle.
    A feminizmus piactagadó, forradalompárti és osztályharcot provokál. Leninék sírnának örömükben..

  18. Fodor Balázs says:

    Eszembe jutotterről egy részben off, de részben on kérdés, a “láthatatlan munka”, amivel kapcsolatban a nőknek hiába mondod, mert nem értik, hogy ha a mosás, takarítás, házimunka láthatatlan munka, akkor a házi taxiként funkcionálás, a folyamatosan rendelkezésre állás végső problémamegoldóként, -elintézőként, sorsot befolyásoló, vagy nehéz döntések végső meghozójának lenni, vagy a távoli jövőt tudatosan tervezni is láthatatlan munka.

  19. Fodor Balázs says:

    @Drednaught: “Az én javaslatom célja az, hogy lelplezze a kisebbrendűségüket okozó hamisságokat azzal, hogy maguk is kapnak egy szettet belőle egész életükre.”

    Igazából hibás itt mindkét oldal. Mert most átalakul a világ. A régi dolgok működtek. Az újak is működnének, de úgy nem, hogy a régi jót és az új jót is akarjuk. Ezért van sok működő, régi elemekre alapozott kapcsolat és láttam olyat is, ahol tényleg az új dolgok vannak előtérben, de a nőnél is. De ehhez a nőknek és a férfiaknak is fel kell nőni. A feminizmus egyik fő hibája az, hogy nincs a mozgalomban általános, olyan működő modell, ami valódi emberekre lenne “kitalálva”. Megy a dacos ellenreakció, az antitézis már rég megvan, csak a szintézis maradt el.

    A hamisságok megszűnése mellett a probléma még az, hogy mindenki nagyon különbözni akar, mindenki azt hiszi, hogy azzal, hogy ő különleges, egyedi és pótolhatatlan, az nem igaz mindenki másra is. Kicsit olyan ez nekem, mint amikor a felvilágosodást át nem élt afrikainak a kezébe nyomod a kalasnyikovot. Pont úgy lett kezébe nyomva a sok lehetőség a nőknek (ami nem baj), csak épp kimaradt egy fontos előző lépés (ami a baj).

  20. Drednaught says:

    @Fodor Balázs: Őszintén nem tudom, hogy ennek volna-e hatása.
    Ma a nők nem képesek felfogni, hogy hamis, amit a instán, facebookon, velveten látnak, de hogy a szociális munka ezen segítene-e…
    Mellesleg csak méginkább elriasztaná őket az átlagosságtól, hétköznapiságtól.
    Dettől függetlenül ez is megérne egy próbát.

    Az én javaslatom célja az, hogy lelplezze a kisebbrendűségüket okozó hamisságokat azzal, hogy maguk is kapnak egy szettet belőle egész életükre.

    Ha csak annyit tennénak a tanárok, hogy nyílt beszélgetéseket kezdeményeznek a témáról, máris előrébb lennénk, csak hát valszeg úgy járnánk vele, ahogy a szocializmus közepén, mikor bevezettek valamiféle “házasélet” tantárgyat és mint kiderült, a létező leginkompetensebb bagázs a témában a macskás tanárnénik gyülekezete és emiatt az egészet lefújták.

  21. Fodor Balázs says:

    @Drednaught: “a lányoknak szervez 18 éves korukban egy valódi, profi fotózást utómunkával együtt, aminke az eredménye egy a celebekéhez hasonlatos portfolió lenne.Ennek nyomán minden kiscsaj láthatná, hogy “miből lesz a cserebogár” és többé nem lennének ilyen komplexusai”

    Ezt most is tudják, különben nem csinálna sok nő ilyen portfóliót már most is. Már tizenévesen k*rvának festik és öltöztetik magukat. Szóval ez nem segítene. Akkor már inkább legyen kötelező valamilyen szociális munka, hogy ne csak azt lássák a világból, amit a YT-on találnak, meg a FB falakon.

  22. Drednaught says:

    @Fodor Balázs: Igen, de a jelek szerint a tartás és a belső hátország le van ma árazva.

    Van egy elméletem, miszerint az államnak kötelessége volna az ilyen zavaroknak úgy elébe menni, hogy
    1. a lányoknak szervez 18 éves korukban egy valódi, profi fotózást utómunkával együtt, aminke az eredménye egy a celebekéhez hasonlatos portfolió lenne.
    Ennek nyomán minden kiscsaj láthatná, hogy “miből lesz a cserebogár” és többé nem lennének ilyen komplexusai.
    2. a srácokat kurvázni vinnék állami pénzből. Ha és amennyiben hozzájutnak a pinához, fel tudják azt fedezni tét nélkül, nem emelnék piedesztálra azt és sokkal tudatosabb, kimértebb döntéseket hoznának az azt követő 10-20 évben,

    Talán abszurdnak tűnik mindkét pont, de gondolatkísérletképp is érdekes eredményre juttathat.
    Talán erkölcstelen, fájdalmas vagy undorító lépésekkel lehet csak egyes bajokat megelőzni és jó kérdés szerintem, hogy miféle averzió lehet elégséges ahhoz, hogy amiatt ne tegyük meg.
    Hasonló példa ehhez az a nem sokat hangoztatott tény, hogy székletátültetéssel a bélrendszeri bajok szinte 100%-a gyógyítható/megelőzhető volna, de mégsem lesz belőle gyógykúra… Amikor már nagy a baj, persze kevésbé lesz az ember finnyás, nemde?

  23. s says:

    @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Kiástátok bazdmeg, és rárepültetek. Pártutasításra. Nehogy beszáradjon a beszáradt picsája.

  24. Fodor Balázs says:

    @Drednaught: “Én értem a mögöttes logikát, de épp emaitt nem bízom meg abban,amit mások láttatni akarnak.”

    Ez amolyan játékelméleti probléma. De a gyökere emellett még ott is van, hogy a párválasztási időszak tetemes része olyankorra esik, amikor még nincsenek kiforrott, érett személyiségek (ezáltal stabil és fenntartható értékrend sem) és valami külső feltételrendszer szinte megváltóan hat a szorongásra. Ahhoz, hogy valaki vállalja magát, a Suzukit, Hévizet (ami egyébként Mo-n máris a felső 50%-ba pozícionál téged, ha nem hitelből teszed, hanem úgymond lazán kipengeted az árát), ahhoz belső tartás kell, belső hátország.

  25. Oleg Gontar says:

    @Látens Inszinuáció: A cikk nem arrol szolt hogy hany no ult a farkadon, hanem hogy van-e aki melletted marad. De ertekelem az intezetis felvagast, Gecciii 100 notet kurtam meg, a kurva visszaadta a penzem olyan jo vagyok.

    A feltetel nelkuli tisztelet. Ez a masik hulyeseg. Van egy alap norma amivel az ember kozeledik mindneki mashoz. Azonban ez a 0 szint. Az ettol valo elterest a masik cselekedetei szabjak meg. Ez az amit nem ertenek az emberek. Udvariassagot elvarhatsz alapbol, tiszteletet majd ha valamit letettel az asztlara.

  26. s says:

    @ursus artos: Farokméretnek azért ez brutálisan nagy. Nem is praktikus igazán. 🙂

  27. Kawaszaki says:

    Hogy milyet?-ki ilyet, ki olyat……
    Hogy lehet ilyen témát bedobni némi körülírás (14-től 117 éves korig) nélkül?

  28. Drednaught says:

    @ajto fefa: Én értem, de ez az egész ott dől meg, hogy az ilyesmire hagyatkozó ember tudja a legjobban, hogy a másik, akit azért választana, mert kettővel több nála, az is csak a látszatra megy.
    Ezt nem maximalizmusnak nevezném, hanem idiotizmusnak.
    Én értem a mögöttes logikát, de épp emaitt nem bízom meg abban,amit mások láttatni akarnak.
    Ahogy Churchill mondta volt: Csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam.
    Azt nem értem, hogy mások miért mennek ebbe bele? Miért nem magukat vállalják és keresnek olyanokat, akik hasonlóan tesznek?
    Miért hiszik el maguktól, hogy a tesco pénztáros nizzai szelfije olyan természetes, eredeti, hétköznapi, valódi?
    Miért nincs értéke ma a hévizi szelfinek?
    Az értékrend-válság hozza magával az olyan vadhajtásokat, mint a 300e forintos 20 éves BMW-k tömeges behozatala az országba, mert az egyik oldalnak nincs pénze valódi BMW-re(a 20 évesre pedig még annyira se, csak ezt ott nem tudja még), a másik oldalnak meg simán elég a vese-forma empléma az instant nedves tangához.
    Mindeközben egy vadiúj, lenézett Suzuki árából 10 db ilyen szar BMW-t lehet megvenni, csak abba a mai nő be nem ülne, mert még meglátja benne a többi tesco pénztáros és nevetség tárgya lesz a büfében…

  29. ajto fefa (törölt) says:

    @Drednaught: Még egyszer: sokan azért osztályozzák magukat felfelé (akarnak többnek tűnni), mert ha azt mondanák, hogy jól érzik magukat a bőrükben úgy, ahogy vannak, akkor a külvilág ezt kétkedéssel és megvetéssel fogadná. Ergo ma a törtető maximalizmus a vonzó sokaknak, ami egy téves, nyugalmat soha nem adó állapot. Ez nem ugyanaz, mint változni tudni és fejlődni, új dolgokat kipróbálni. A reagálásod mintha másnak szólna.

  30. kleinmeister says:

    @tomhardynészonja: akkor viszont létezni kell egy nőnek is,
    akinek ki tudom találni a gondolatait
    akinek nem kell kitalálnom a gondolatait
    akinek pakolás közben gyengéden megrezzen a melle
    aki ordítozós veszekedés végén elröhögi magát
    aki nem gyanakszik, ha hallgatok
    aki mérges, ha megint részegen megyek haza, de az aszpirint már kikészítette
    aki hajlandó meghallgatni Mozart legszomorúbb darabját
    aki dúdol teregetés közben
    aki a távolabbi szobából megmondja, hogy amit keresek, az egy polccal feljebb van
    aki nem akarja megmenteni az összes kutyát
    aki hajlandó kiengesztelődni
    akivel mehetek a másik úton, akkor is, ha az hosszabb
    aki tojást üt a paprikás krumpliba
    aki tudja a ruhaméretemet
    akivel nem kell elmennem vásárolni
    aki van annyira bolond, mint amennyire én kocka
    aki még tud örülni értéktelen dolgoknak
    aki értékeli, hogy napokat töltöttem elromlott dolgok megjavításával, akkor is ha a dolgot végül saját baltájúlag aprítom darabokra
    aki szól, ha úgy látja, hogy valamit el kéne végezni
    aki nem él vissza azzal, hogy emlékszik három napnál régebbi eseményekre is

  31. Before says:

    @karikaV43: azzal egyetértek, bár hozzátenném, hogy szerintem ez csak egy hibás megfogalmazás és alapvetően arra gondolt, hogy tisztelettel, kedvesen és udvariasan közelítesz egy nőhöz, nem pedig arra, hogy bármi belefér…

    @Látens Inszinuáció: nevezheted akárminek, ennyi kapcsolat csak kalandozást jelent, nem valódi társas viszonyt. Nyilvánvalóan a húspiacról volt szó, de az ember általában komplex rendszerekben gondolkozik, így óhatatlanul felmerült bennem, hogy ilyen mennyiségű (barát)nő mellett az embernek nem fér bele egy valódi család az életébe (és _szerintem_ ez ezerszer fontosabb, mint a sok punci). Ha pedig mégis van mellette család is, hát, akkor csak még rosszabb a helyzet…

  32. Drednaught says:

    @MEDVE1978: Egy adalék: már több tanulmányban bizonyították, hogy a nők alapból inkább lennének sokadik nője egy alfának, mint egyedüli nője egy bétának.
    Ez a dolog igen komoly korláta volt a régmúlt társadalmainak kialakulása során és az lett a természetes evolúciós út, hogy kordába zárták a nők választási lehetőségeit.
    Ha minden bétának juthat nő, azok hajlandóak lesznek a közösségért áldozni, márpedig a béták áldozata az, ami előre vitte az emberiséget, nem az alfák és nem is a nők munkája volt az.
    Hogy a nőknek ezt a korlátozását jogos volt-e mára feloldani, az más kérdés(szerintem igen, részben mindenképp), viszont Svédország most tanulja meg, hogy egy valódi patriarchális társadalomhoz képest a feminizált tárasadalom mennyire inferior, gyenge, életképtelen, súlytalan.
    A feminizált társadalom hogyan védekezik a tömegesen megjelenő nemi erőszak ellen? Hát “ne érj hozzám!” karkötők osztogatásával…
    Svédország ki lett herélve.

    Valljuk be, hogy a nők sosem fogják magukat odatenni egy tettleges ellenállásba, nem fognak puskával rohamozni, hanem menekülni fognak, majd pedig vereség esetén aláfeküdnek az új, domináns erőnek(lásd francia nők esetét a nácikkal, amerikaikhoz dörgölőző német nők vagy a japánok kurváiként kezelt D-K ázsiai nők esetét).
    A társadalom gerincét, védelmét, ellátását azok a béták végzik, akiket a nők ma maximálisan lenéznek(Nyugaton), ami miatt a béták valamiféle részleges kivonulását láthatjuk a piacról. Na ez az, amiről nem mernek beszélni a mai pc közegben, mert nagy felháborodás lenne belőle.

  33. dobolán.kati says:

    @tomhardynészonja: akkor még szuperebb… Menzelről nem innen tudnám, hogy nagyon megy neki:)

  34. Tomy445445 says:

    @Novák Aircraft Ferencné: egyáltalán nem. A nők azt hiszik azonos szintűekkel vannak, valójában 2-3 szinttel fentebb levővel. Mi sem bizonyítja jobban, hogy teljesen elferdült az értékítélő képességük, mint az a kísérlet, ahol a nők 10-ből 8 pasit átlagon alulinak értékeltek. Érted? Nem, mi? Mellesleg a férfiaknál kijött az átlag 5-re, micsoda véletlen.

  35. Ravasz Figyelmeztetés says:

    @Látens Inszinuáció:
    SOHA nem szabad a nőt a középpontba helyezni. Nőt nem emelünk piedesztálra és pont. A nő férfit egy igazi férfit akar, akit tisztelni tud, és nem tudja tisztelni azt, aki mindenben folyton csak az óhaját és parancsát lesi, ezért nem is fogja tisztelni. A nő piedesztálra emelése egyenes út a papucsférjséghez, a nő elsárkányosodásához, kevés szexhez és végül a váláshoz.

  36. MEDVE1978 says:

    Már nagyon sokan leírták az “alfa” jelenséget. Bár nyilván nem teljesen általánosítható és igaz, tendeciózusan figyelembe lehet venni. A nők jelentős része az alfákat keresi, őket akarja meghódítani. A probléma, hogy a férfiak csak 5-10%-a alfa.
    Amennyire én látom – bár minden általánosítás torzít nyilvánvalóan – az alábbi alap szakaszok vannak:

    1. Tizenéves lányok: buknak a vagány, rossz fiú image-re. Legyen jóképű, magas, izmos, vagány, tudja, hogy mit akar. Ekkor még nem nagyon számít a fiú anyagi állapota, nyilván azért, mert a hölgy még tanul vagy a szülei támogatják.
    2. Huszonéves lányok: itt jön be a masszív alfa preferencia: legyen pénze, jó kocsija, egzisztenciája az előzőek mellett.
    3. Huszas évek vége – harmincas eleje: jó esetben ez a konszolidáció időszaka. A nők többsége “beárazza” magát és kompromisszumot köt. A herceg bár fingik és böfög, nem BMW-je van, hanem régi Opelje, nem bankigazgató, csak mondjuk középvezető vagy beosztott, de legalább stabilnak tűnik, jelen pillanatban szereti és jó apalapanyagnak néz ki.
    4. Harmincas évek közepe-vége: kapuzárási pánik. A lényege, hogy a magukat relatíve a kereslethez képest túlértékelő nők próbálnak megfelelő partnert találni. Különösen nehéz, ha a hölgy okos és jó anyagi helyzetű, hiszen akkor hamar arra a következtetésre jut, hogy neki csak nála jobban szituált férfi kell, amiből már nagyon kevés olyan van ilyenkor, akinek nem csak arra kell.
    5. Negyventől: igazából a család (saját gyerekek) lehetőségének megszűnése miatt kicsit könnyebb lesz a helyzet. A hölgy megelégszik a nagynéni szerepkörrel a családban. Igazából már csak olyan férfi jön, aki nem akar gyereket (elég nagy valószínűséggel elvált és már van gyereke vagy eldöntötte, hogy sohasem akar), minkét fél viszonylag független tud lenni. A gyerekmentesség egyben anyagi megtakarítást is okoz (elég kisebb lakás, lehet többet utazni, önmegvalósítani).

    A kereslet-kínálati probléma oka egyértelműen a női szerep átalakulása, az emancipáció. A média és a társadalom is zavaros nőképeket közvetít a nők felé.
    A társadalom részéről erősen jelen van a tradicionális szerep hangsúlyozása, míg a média vegyes üzeneteket ad, nyilvánvalóan üzleti motivációval (a nő egyszerre fogyasztó önálló, erős személyiségként > az üzenet az, hogy tudsz erős lenni, fújj kettős mérce, feküdj le sok férfival, megállsz a saját lábadon = önálló fogyasztóként és a család hagyományos értelemben vett tagjaként: anyaként – pelenka, terhességi vitamin vagy feleségként, családanyaként – konyhai termékek, gyógyszerek stb.). De a nem üzleti vonatkozású területeken is ugyanez a katyvasz tapasztalható. A hatása, hogy sokan ezt mind komolyan veszik és egyfajta szupernőként próbálnak működni. Szupernőhöz pedig csak szuper férfi illik.

  37. Fodor Balázs says:

    @Drednaught: Nagy vitát mi nem fogunk folytatni egymással.

    Sajnos a mai modern jólét felemelt egy rakás nőt olyan pontra (HR, asszisztens, marketinges ilyen-olyan multinál), ahol a kompenzációs csomag elhiteti velük, hogy jobbak és többet érnek a 30 évvel ezelőtti férfiaknál (így a maiaknál is), mi közben önjogukon max. egy pénztárosi állás az, amibe igazán valók lennének. Ezért hiszik azt, hogy ezt a világot ők működtetni tudnák. De nem tudnák.

  38. Látens Inszinuáció says:

    @rozsomák:

    Így igaz!
    És még az is jó ebben az internetben, hogy az olyan kispöcsű, és kisebbrendűségi érzésekkel küszködő faszfejek mint Te is, az internet háta mögé elbújva, a kopott háttámla nélküli széken gubbasztva, a ki pöcsét húzogatva azon élvezkedjen, hogy “húúú de jól beszóltam ennek a gyökérnek!”

    Ráadásul gyáva és valódi gyökér vagy komám!

  39. Drednaught says:

    @Fodor Balázs: Amiért nehéz vádolni a nőket, az az, hogy szinte csak ilyesmi folyik a médiából, szóval nincsen ma senki a társadalomban, akinek dolga, lehetősége, vagy jobbat mondok, érdeke volna, hogy a nőket a helyükre tegye.
    Bárki ilyenbe kezd, szétkapják, mint foxi a lábtörlőt és nőellenesnek bélyegzik, pedig az igazság az, hogy you can’t have it all…
    Nem lehet egy seggel két lovat megülni, ám a belátáshoz megfelelő önkontroll és önértékelés kéne, ami nincs meg.
    Ma, ha egy nő szarul érzi magát, megvannak az adekvát forrásai, amihet fordulhat, hogy ellensúlyozza: egy cosmo cikk arról, hpogy most a szőrsö/narancsbőrös/dagadt/striás/bármilyen az új divat, felmegy a tinderre bókokért random férfiaktól, de csak olyanoktól, akiket elég jónak tart magához, ha úgy érzi, hogy nem elég a fizetése, gender-pay-gapes hazudozáshoz fordul…

    Idővel aztán az erkölcsi relativizmus olyan szinten épül be az elméjükbe, függővé válnak,, hogy észre se veszik az önellentmodásaikat, az árnyalatokat, a hazugságaikat.
    Pl. pro choice természetesen minden nő, mert az ő méhével csak ő rendelkezzen. Viszont amikor a choice kérdése a másik oldalon merül fel, vagyis hogy apává lehet-e tenni egy férfit akarata ellenére és rendelkezhet-e így egy nő az ő pénzével(financial abortion), hirtelen már nem élnek a korábbi érvek és a férfi ne rendelkezhessen a saját vagyona vagy apává válásának kérdése felett.
    Vagy a gender-pay-gap egy nagyon kényelmes mantra a részükről, aminek végkövetkeztetése, hogy a férfiak a zsíros(és kényelmes) állásaikat kvóták mentén adják át a nőknek,
    Természetesen szénbányász vagy ipari alpinista kvótákat nem akarnak.
    Sőt, amikor statisztikákkal tudom igazolni, hogy a gender-pay-gap soha, semmilyen kimutatásban nem az azonos munkakörben, azonos végzettséggel, azonos óraszámban végzett azonos értékű munkára vonatkozik, a válaszuk mindig a terelés. Ez azért van, mert nincs az agyuk kiképzve arra, hogy szembesüljenek az igazsággal, ha az az igazság számukra kényelmetlen. Senki nem “neveli” ma már a nőket, ami nagy baj, de senki nem is akarja felvállalni már a nevelésüket.

  40. Geza vagyok says:

    @Cpeti123456: Ezzel kapcsolatban volt egy remek élményünk. A XII-ik kerület egy kiváló éttermében ültük s fogyasztottuk a szokásos családi vasárnapi ebédünket. Arra lettem figyelmes, hogy minden asztalnál körülöttünk 45-65 év közötti férfi ült 25-30 éves feleséggel és 1-2 6 év alatti gyerekkel. A fickóknak szuper óráik voltak (órabuzi és gyűjtő vagyok – nem casiók) és az étterem és a kocsijaik is arra utaltak, hogy jól el vannak eresztve. Mindenki vonja le a következtetést, de ezek a lányok, biztos, hogy nem a fiatal test és jövőben majdan sikeres ifjú képére buktak. Mivel ebből 6 ilyen párt számoltam össze az étterem teraszán a 8-ból, szerintem ez statisztikailag már szignifikáns.

  41. Belizarius says:

    @Netszamuráj:
    Kicsit félreértelmezed a mondanivalómat. Spirituális fejlettség alatt a lelki kiegyensúlyozottságot, a stabil érzelmi egzisztenciát, a belső céltudatosságot stb… értem. Hogy nem omlik össze a fazon ha elveszti a munkáját, hanem röhög egyet, azt mondja minden jobb lesz és tényleg mindent helyrekalapál.
    P.s: Nem hiszek az áltudományos faszságokra, és spiritualitás alatt nem az összes grabovoj számsor ismeretét és a természetgyógyászatra való képességet értem.

  42. Fodor Balázs says:

    @Drednaught: “Folyton egymást veregetik hátba, hogy 40 felett is lehet szülni, sosem vagy elkésve, csak hát egy férfi sem olvassa a női önfelmentő cikkeket, de ha olvasná is valahol, hogy a szikkadt pina pont ugyanolyan jó, mint a feszes, friss, üde, attól még nem fog benne hinni.”

    40 fölött is van remény, de ahhoz pont nem férfivá kellene válniuk, hanem felfogni a létezésben a nők helyét és a feminista sallangokat eldobva csak józan, megbékélt _embernek_ lenni. De az önfelmentő irodalom még mindig csak ott tart, hogy sértődött, indokalatlanul önérzetes, gyerekesen dacos pöffetegeket képez ki,

  43. Drednaught says:

    @ajto fefa: Bocs, de ennél hülyébb önsorsrontó előtélet nem is létezhet.
    Ha történetesen mindenki hazudik(lásd FB profilképek), akkor mi értelme hazudni?
    Ugyanazt a konstanst levonod a másik pontszámaiból és ugyanott vagy, az igazságnál.
    Aztán ott van az elvi kérdés, hogy szerinted valóban nincs hozzáadott értéke egy valódi kevesebbnek, mint egy hazudott többnek?
    Ráadásul az sem igaz, hogy ha valaki történetesen “csak” ötös, az ne akarna előrelépni, az elveszett. Ez nem úgy működik, hogy csak akarni kell és meglesz.
    Az egyik legalja kamu duma napjainkaban ez. Pl. aki 168 magas, annak miért hazudják azt, hogy ésszel, humorral, kocsival kompenzáljon?
    Elmondom neked. Aki mondja ezt, mint ajánlást, az sem azt monja, hogy ezek teljesülésével a válasza egy igen lenne és ez itt a lényeg. Az ilyen tanács csak azt a célt szolgálja, hogy a kevesebbel is megelégedő nőtársaiknak is jobb jusson(ugyanaz, de szolgáljon neki többel).

    Ha férfiként csak ötös vagy, hagyd a picsába az egészet, mert rá fogsz menni teljesen a kamuvilág versenyeire. Fektesd az energiáidat magadba, a karrieredbe.
    Semmit ne a nőkért tegyél, hanem magadért.
    Nagyon felszabító dolog lesz, hidd el.
    Nem szabad a nők szabályait követni és besorolni egymás mögé, hogy hozzáférjünk a pinához. A kurvázás, a Tinderen való kamuzásos halászás, a külföldi puncik,stb. mind jobb alternatíva.

    Amúgy az érdekes ebben a szintelméletben, hogy a nők kb 40 körül szembesülnek vele nagyon hirtelen(ezt hívják úgy, hogy Hit the wall).
    Ezek a nők már ha meg is alkudnának ezek után, sajnos senkit nem fog érdekelni, mert… öregek.
    Itt jön elő megint a női relativizálás.
    Folyton egymást veregetik hátba, hogy 40 felett is lehet szülni, sosem vagy elkésve, csak hát egy férfi sem olvassa a női önfelmentő cikkeket, de ha olvasná is valahol, hogy a szikkadt pina pont ugyanolyan jó, mint a feszes, friss, üde, attól még nem fog benne hinni.
    Mivel a férfiak lábbal szavaznak, a 40 feletti nőnek nem igazán van reménye, hogy újra játékba kerüljenek és ez nem kis feszültséget okoz köreikben.
    Eleve nem tudom, hogy miért felfoghatatlan számukra az a logika, hogy ha adva van egy 40-45 körüli férfi, aki kitalálja, hogy ő gyereket akar, akkor a termékenyebb réteghez fog fordulni: 20-30 közti nők.
    Miért akarna milliókat költeni egy, a megmaradt petesejtjeit egy kezén nyilvántartó nővel való mesterséges próbálkozásokra?

  44. rozsomák says:

    @Látens Inszinuáció:
    Az a jó ebben az internetben, hogy bátran írhatod, hogy többmilliót keresel, 30 centis farkad van és többszáz barátnőd volt.

    Ugye eltaláltam, hogy te is miért szereted, ugye ugye ? :))

    Az még kimaradt, hogy amúgy nem szoktál dicsekedni és egy entellektüel vagy és egyedül küzdötted fel magad és tudsz tengeralattjárót vezetni valamint te festetted igazából a Mona Lisát.

    (Jézusmáriám..)

  45. CsakSzolokHogy says:

    @ajto fefa: “….hogy a legszexibb azért mégis az, ha valaki vállalja, hogy milyen is valójában. Ezzel pl az én szememben egy nő máris 8-ról indul, mert valamiben biztos jó, érdekes, stb, ha van egyénisége. ”

    Ja, leszarom az alakját/kinézetét, a diplomá(i)ra/egyélniségére van merevedésem…….

    Baszki 🙂
    Tényleg?:)

  46. tomhardynészonja says:

    @dobolán.kati: köszi, saját hülyeségem. Ha valaki más írta volna, feltüntettem volna a szerzőt, mert úgy fair:) (Netszamuráj: köszi)

  47. furo80 says:

    Vajon milyen férfiakat keresnek a nők? Aki kitartja öket. Pont.

  48. Látens Inszinuáció says:

    @tomhardynészonja:

    Na ez lennék én.
    Pontosan leírtad a hölgyekhez való viszonyomat.
    És ezért volt többek között grófnő, manöken, és vállalati igazgató Nő a barátnőm/kedvesem.

    Ennyi.

  49. Netszamuráj says:

    @Belizarius: “a spirituális fejlettségre” Hogy mire? Szent szar. Aztán együtt hümmögtök helyeslően, amikor a gyógyszerész közli a homeopátiás szer vásárlásánál, hogy tilos fémkanállal bevenni, meg ne tegyétek mobiltelefon közelébe, mert nem fog működni a mágia… 😉

    @tomhardynészonja: Szuper! 🙂

  50. Valóság nevű unokahúgotok says:

    @xyyyxyxyyxyxyyx: @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A bolgár kommunista párt káderképzője volt, ahol a legjobb csaj Zsivkov elvtárs felesége volt egy fotón.

  51. ajto fefa (törölt) says:

    @Drednaught: Ez történetesen – szerintem – szóról szóra igaz, de kimaradt belőle, amit mind a nők, mind a férfiak védelmében el kell mondani – megint csak szerintem: aki a mai világban ötösnek definiálja magát, az elveszett, ergo azért is csinálja mindenki a felül lövést, hogy többnek tűnjön, s ezáltal több legyen. A külvilág kegyetlenül bedarál, és lepontoz, ha te nyíltan bevallod, hogy csak ötösnek érzed magad. Sikertelen vagy, mert nem tudsz / akarsz feljebb lépni (gyúrni, sportolni, többet keresni, magasabb státuszúakkal barátkozni). A nők ennek bedőlnek, valahol jól kapargatja a poszt – csak nem bontja ki tudás, tapasztalat híján – hogy a legszexibb azért mégis az, ha valaki vállalja, hogy milyen is valójában. Ezzel pl az én szememben egy nő máris 8-ról indul, mert valamiben biztos jó, érdekes, stb, ha van egyénisége.

  52. Fodor Balázs says:

    Csányi Sándor kell nekik. 30 éves kor alatt a színész, utána a bankár.

  53. ajto fefa (törölt) says:

    Még talán annyit, kedves szerző, hogy az emberek soha nem értékekbe szeretnek bele. Egy tökéletlen, de valamiért vonzó személybe szeretnek bele, már amennyiben a saját elvárásaik ezt nem teszik lehetetlenné. Na, ezt a témát kibeszélni érdekes lett volna.

  54. Névtelen says:

    Ez a poszt egy rakás moralizáló közhely, az első komment volt jogos, a gondolataid egy 14 éves írót tükröznek.

    Először is nincs nő, aki nyíltan bevallja, hogy ő csak az órát, az öltönyt, a pénzt lesi: a valóságban mindenki az “értékeket” keresi, csak amikor cselekszik, ettől picit eltér. Erős a gyanúm, hogy a költői túlzásaid a moralizálás lehetőségét szolgálják.

    Másodszor semmilyen érdemi választ nem kap az olvasó a jelen problémáira, miszerint (modern) férfi és nő nehezen találja a társát. Inkább elmantrázod a szokásos kliséket, és mész a dolgodra. Kész egy újabb bejegyzés, amit elolvasnak, a blog írója meg elégedetten hátradől, és nyugtázza, hogy ma is valami értékeset alkotott. Pedig…

  55. tomhardynészonja says:

    egyszer eljön az a férfi,
    akinek tetszeni fogok az akciós, c&a-s, csíkos pólóimban is,
    akit Valentin napon a kettőnkről készített fotóval díszített lúdlábtortával várok,
    akinek kevesebb piperecucca lesz, mint nekem,
    akinek vasárnap reggel szív alakú tükörtojást sütök rengeteg hagymával,
    aki bátran felvehet terepszínű ruhákat, térd alá érő rövidnadrágot vagy disznótoros pulcsit, ha épp ahhoz van kedve,
    aki nem fogja szedetni a szemöldökét, és nem gyantáztatja a mellkasát,
    aki ha jóízűen beleharapok a mustárba mártott hurkába, nem kezd aggódni az alakomért,
    aki annyi kecsöpöt meg ananászt tehet a pizzájára, amennyit akar,
    aki nem szól rám, ha néha csúnyán beszélek,
    akinek soha nem kell vásárolnia jönni velem, ikeába sem,
    aki kinyitja előttem az ajtót,
    aki segít cipelni a csomagokat,
    aki megpaskolja a fenekem, míg vasalom a rövidujjú ingeit, miközben ő a meccset nézi,
    aki meglocsolja a virágaimat, ha én néha elfelejtem,
    aki megdicséri a húslevesemet,
    akinek nem kell számon tartania az 1 napos, 1 hetes, 1 hónapos, 1 éves járásunkat sem,
    aki hetente többször is lefürdik,
    aki néha besegít a 3000 db.-os, tengeri csatás puzzle kirakásában,
    aki szeretni fogja a pálmafás poszteres nappalimat,
    aki nem akarja kidobatni velem a porcelán balerina gyűjteményemet,
    akinek köthetek bohókás sálat, és fel is fogja venni,
    akivel elmegyünk a muzsika tévé felvételére nézőnek, és együtt énekeljük a Hennáékkal, hogy “beírtam a nevemet a nagykönyvbe”,
    akivel legurulunk a hóval borított domboldalon, miközben nagyokat nevetünk,
    akivel pocsolyába ugrálunk a nyári záporban, és vizes hajjal, testünkre tapadó ruhában csókolózunk,
    aki leeszi a tejszínhabot a hasamról,
    akivel beiratkozunk ketrecharcos edzésre,
    aki a kerékpárján maga elé ültet, s nevetve teker, miközben én sikítva szorítom fejemhez a szalmakalapot, és ügyelek hogy a kockás szoknyám alól ne villanjon ki a spenótzöld pamutbugyim

  56. Drednaught says:

    Tényleg nem valami érett gondolatok ezek, ráadásul nagyon félreérted a szintelmélet lényegét.

    Ha csak arról volna szó, hogy sorbaállítjuk az embereket és a 8. decilis az egyik oldalról nem adja alább a másik oldal 8. decilisének szintjénél, akkor azzal lényegében nem is volna probléma, suba a subához.
    A szintelmélet lénye sajnos más.
    Arról van szó, hogy mondjuk egy 5. decilisbeli nő felvesz egy pushup melltartót, feltesz egy sminket, megfésülködik és szerinte kész is a 7. szintű nő, ergo mostantól ő nem fog a 7. szint alá benézni sem.
    A kérdés csak az, hogy ez megéri-e, visszaigazolja-e a piac?
    Ha egy férfi teszi ezt, természetesen nem igazolja vissza, mert el lesz küldve az anyjába és az még a jobbik eset. Rosszabb esetben csak friendzone rezidens lesz.
    A nők esetében azonban ez nem így működik.
    Hogy megértsd miért, a másik oldal szemszögéből kell vizsgálnod a dolgokat.
    A férfiak alapvetően dugni akarnak, a nők nem. Sarkos, de tény, hogy igaz.
    Az alavető csere a férfi és nő közt az, hogy a nő szexszel fizet a párkapcsolatért, a férfi párkapcsolattal fizet a szexért. A Friendzone is hasonlóa reciprocitással működik: a nő a szexualítás morzsáit csöpögteti a férfinak, cserébe viszont a párkapcsolat minden előnyét követeli(anyagiak, energia, támogatás, hűség, rendelkezésre állás,stb). A férfi viszont a párkapcsolat morzsáját csepegteti a nőnek, cserébe a teljes szexuális hozzáféréshez.(ez csapódik le úgy, hogy ghostingolás, egyéjszakás,stb.)
    Amikor egy konkrét helyzetben egy 5. szintű nő bepróbálkozik a 7.-8. szintű férfinél, az automatikusan friendzoneba teszi őt, vegyis megkúrja, leszopatja (elveszi belőle amit lehet), de esze ágában sincs többet akarni.
    Ha a nők lennének szexuálisan túlfűtöttek, fordított esetben ők is csak megdugatnák magukat, aztán pá, de a természet mást akar a két nemtől, ez van.
    A nők számára az ebben az a tragédia, hogy hajlamosak szétrelativizálni bármit, ami a kezük ügyébe kerül és így ha egy 7.-8- szintű farok van a szájukban, simán bemagyarázzák maguknak, hogy ez egy jó kezdet, ez az ő szintje, ez már a minimum számára, ebből bármi lehet, majd ő jól megfogja magának, megváltoztatja,stb.

    Madártávlatból nézve az 5. szintű nők annyit látnak, hogy a 7.-8. szintű férfi is megdugja, ebből azt a következtetést vonja le, hogy ő is 7.-8. szintű.
    Eszükbe nem jutna, hogy “igen, ez most megfarkalt, de nem az én szintem, nem fog kitartani mellettem eg ypercig sem, és ha párt akarok találni, az én szintem sajnos a kőműves Lajcsi lesz, akinek a unokatesóm bemutatott a Majka konci előtt”.
    Hogy miért nem?
    Mert relativizálnak: addig forgatják a fejükben a történteket, míg ki nem jön az, amit hallani akarnak: hogy ő nem 5. szintű, ő jobb!
    NB: A nők erre csípőből rávágják, hogy nem is igaz, mert sok olyan pasit ismer, akiről tudja, hogy nem volan képes megtartani. Ez is csak önámítás, mert lényegében csak a nem 2-3 szinttel magasabbakról beszél, hanem a még ennél is jobbakról. A 2-3 szinttel jobbakat továbbra is a maga szintjének tartja.

    Próbáld a fentieket extrapolálni az összes szintre és látni fogod, hogy a nők ezen keresztül akarják rendszerszinten is megélni önnön nagyszerűségüket.
    Lényegében az “olyan vagy, amilyennek hagyod, hogy megfarkaljon”-elvnek rendelik alá az első 40 évüket, márpedig nem fogsz olyan nőt találni az országban, aki akár csak 5. szintűnek mondaná magát. (ha nem hiszed, végezz közvéleménykutatást)
    Máris láthatod, hogy mit jelent a szintelmélet.

  57. Belizarius says:

    @Szalay Miklós:
    Ez eléggé nagy torzítás, hiszen minden ötödik nő tudatosan gyerekmentes jelenleg a fejlett világban, és minden negyedik valószínűleg soha nem fogja magát egy életre elkötelezni. Amit mondasz az kb 30 éve volt igaz, de annak a poszt-szocialista időnek amiben az individualizmus majdhogynem nemlétező fogalom volt, ha volt is bűnnek számított – vége van.
    24 éves vagyok, az én korosztályom már inkább az egzisztenciára, a spirituális fejlettségre, a fejlődési lehetőségre és a maradandó élményekre / izgalomra épít.
    Nekem sem kellene egy konzervatív családalapító fapina már. 🙂

  58. @xyyyxyxyyxyxyyx:

    Igen, akkor még nem voltak homokos szépségkirálynők… kemény fasiszta idők voltak azok…

  59. Látens Inszinuáció says:

    @Before:
    @zZz

    Uraim!
    Önöknek olvasási nehézségei vannak, vagy csak belém akarnak kötni?
    Először is.
    Húspiacról szólt a blog témája, nem családról.
    Másodszor.
    Egy Nő MINDIG barátnő, és NEM kaland, amíg egy valódi férfival van!
    Addig Ő van a középpontban, legyen az akár egy nap vagy akár több év.
    Addig én hordom a tenyeremen, mindent megadok neki, ami csak tőlem telik.

    Talán így világos és érthető voltam.

  60. xyyyxyxyyxyxyyx says:

    @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Én láttam rólad és a feleségedről képet (valami családi összejövetel lehetett, többen vagytok rajta), hát…. érdekes egy egyetem lehetett, ahol az a nő szépségkirálynő volt valaha.

  61. Void Bunkoid says:

    Ja, és legyen teletetoválva. Újabban legalábbis a sztereotip “férfi” (bármilyen tévésorozatban, valóságsóban, tehetségkutatóban, akármiben szerepelve csak ilyeneket mutogatnak, mintha ilyennek kellene lenni) rommá van varrva, többnyire fantáziátlan egyentetovákkal. Vicces lesz majd pár tíz év múlva a sok egyen-összekulimászolt-szétfolyt tetkós középkorú úr, ahogy sorbaáll az onkológián és veszi szomorúan tudomásul a bőrrákját.

  62. nyelv-ész says:

    @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: És ha még azt is tudná, hogy a férje egy kényszeres kommentelő…

  63. Cpeti123456 says:

    A mai nőknek az alábbiak a legfontosabbak:
    – férfi teli pénztárcával
    – az ezzel kapcsolatos és összefüggésben lévő pazar életszínvonal
    – ebből kifolyólag házasság
    – esetleg gyerek, ha nem annyira a hiú a kisasszony
    – majd válás
    – stabil asszonytartás

    Kell még valamit mondanom, Nicike?

    a kedvencem volt egy barátnőmtől az megjegyzés, hogy “szeretem az öltönyös fiúkat…” kérdésemre, hogy mégis ebből mennyi van a munkahelyeden, nem tudom volt a válasz. Nyilván hazudott…

  64. Lord_Valdez says:

    @Novák Aircraft Ferencné:
    Nem igazán bukik el. Csak egy kicsit le van egyszerűsítve.

  65. Brix says:

    @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Akkor , szerencséd volt…Persze, régebben azért még màsok voltak a fő preferenciàk, és màsok voltak a tàrsadalmi különbségek. A jelenlegi osztàlytàrsadalom màr màsképp működik…Akkor még gyalog hazakísérni valakit nagyon menő volt, ma meg màr autó nélkül menni randira, ciki…

  66. Annak idején az egyetem szépségkirúlynője szívét már sok kemény mácsógyerek összetörte, csupa sportos és laza emberke.

    Aztán egy nap arra jutott: mi lenne, ha nem népszerű, nem irigyelt srácokkal járna. Hát pont ott volt a csoportársa: olyan lehetetlen alak, aki nem tudja hová tegye a kezét, amikor nővel beszél, képtelen társasági életet élni, nem tud bókot mondani, nem sportol, nem táncol, télen-nyáron pólóban jár, s csak mindig hosszú szövegeket mondogat furcsa dolgokról.

    Aztán beleszeretett 2 hónap múlva.

    Na, ez az én feleségem megismerkedésének története velem 30 éve.

  67. Brained says:

    Ez a szint elmélet nagyon tetszetős és elterjedt. Hívői hülyének nézik azokat, akik pontosan tudják a dolog pont nem így működik.

    Valaha sokan hittek abban, hogy a Föld lapos.

  68. estónia says:

    A nők saját maguk sem tudják mit akarnak milyen férfit. Az a kevés aki tudja nem találja meg.

  69. Houston chemist says:

    Még ami eszembe jutott ezzel kapcsolatban. Inget csak sátoros ünnepekre veszek fel, szürke hétköznapokon póló van rajtam, illetve tetőtől talpig fehérben vagyok a laborban (najó a cipőm kék és zöld). Karóra napelemes, iránytűs, magasságmérős casio, a slusszkulcsom van, de láthatatlan, ahogy a verdám is.

  70. Before says:

    @Látens Inszinuáció: és az hagyján, hogy száznál több nő nem barátnő, hogy @zZz: is írta, de hol van ebben egy igazi kapcsolat? Egy társ, egy család?

  71. Houston chemist says:

    “Olvastam különböző könyveket, ahol a nők konkrétan bevallják, hogy egy szórakozóhelyen mit kell figyelni egy férfin, hogy tudják jó fogás lesz. Első körben milyen márkájú inget hord, milyen karóra van rajta és nem mellesleg a slusszkulcsán melyik márkajelzés szerepel.”

    Hehe, engem aztán figyelgethetnek szórakozóhelyen, merthogy ilyen helyekre én akkor sem tenném be a lábam ha fizetnének érte. Na jó mondjuk egy milliáért (dollárban persze) lehet beugranék egy sörre 5 percre.

  72. zZz says:

    @Látens Inszinuáció: Legfeljebb 100nál is több kalandod volt, az még hihető is lenne. Barátnő már csak időben sem jön össze.

    “feltétlen tisztelet”

    Olyan nincs.

  73. Látens Inszinuáció says:

    Azt hiszem, én mindenben rácáfolok a különböző teóriákra.
    19 évig voltam állami gondozott. Az ég egy világon senkim és semmim nincs.
    A külsöm sem predesztinál arra, hogy a Nők engem válasszanak.

    Ehhez képest 54 vagyok, száznál is több barátnőm volt, akik között volt valódi
    grófnő, manöken, színésznő és még vállatai igazgató is.

    A lehetséges ok pedig az intelligencia, az úriemberség, a humor, a feltétlen tisztelet a Női nem iránt és a szex.

    Ez lenne a recept.

  74. Novák Aircraft Ferencné says:

    @Lord_Valdez: Ehhez képest a nők 90 %-a önmagával kb. azonos státuszú férfival él együtt. A elmélet megbukik a gyakorlat próbáján?

  75. Lord_Valdez says:

    “a nők kezdtek e előbb anyagiasak lenni vagy a férfiak kezdek tárgyként tekinteni rájuk.”
    Egyik sem. Ez egy biológiai ösztön és, mint olyan, ősi. A hipergám fajoknál, mint az ember, a nőstény elvárja, hogy a hímnek magasabb státusza legyen, mint az övé.
    Viszont ehhez kell két kiegészítés:
    1. ez csak statisztika. Ettől még lehetséges olyan, hogy magas státuszú nő alacsony státuszú férfival, csak igen ritka. Fordítva gyakori.
    2. a státuszról a fogalmak nem teljesen egyformák. Nagy vonalakban igaz, hogy a férfiaknál hangsúlyos a társadalmi elismertség, míg nőknél a szépség és fiatalság, de azért valamennyire függnek a kultúrától és neveltetéstől is.

  76. Advanced Flight says:

    Legyen jó az ágyban, ennyike.

  77. Mr. Waszabi says:

    A nők másmilyenek, mint a férfiak. Más a belső berendezkedésük is, amiként a külső is. Ha rákattannak valakire, akkor az megalapozott, többnyire. Kevéssé a szemük után mennek, inkább az érzelmeik dominálnak. Fontos a biztonságérzet – ami egy férfi esetében nem igazán lényeges. Ahhoz nem szeretnék érdemben hozzászólni, hogy egy csomó nő pont úgy viszonyul a férfiakhoz, szem szerint, mint azok a nőkhöz, általában. Amelyik nő így nézi a férfiakat, az elveszett ember. A hasonulás nem megoldás a másik nemmel való kapcsolat javítására. Ugyanez fordítva is így van.

  78. Novák Aircraft Ferencné says:

    @Szalay Miklós: Igaz. A nők jelentős része eljut erre a kiválasztási szempontra a 20-as évei végére. Viszont ebből a szempontból nem tűik ifejezetten előnyösnek egy BMW-s kigyúrt aranyifjú. Ő valszeg nem fogja hossz távon támogatni a családalapítási terveit..

  79. Thomas Dantes says:

    Milyen férfit keresnek a nők? Sportos, kigyúrt test. Sok pénz. Ennyi. Szívesen.

  80. Szalay Miklós says:

    A legfontosabb szempont egy nő számára, amennyire értem a dolgokat, hogy a férfi várhatóan hosszú távon, megbízhatóan kitartson mellette, támogassa őt a családalapításban, a gyerekek felnevelésében. Minden más (külső, humorérzék, stb…) másodlagos, ha nem is teljesen mellékes. Többek között a sok pénznél is fontosabb a kitartó támogatás, ha az szerényebb is.

    Némi olvasnivaló ide kapcsolódóan. Egy elemző írás az érzelmek és érdekek kapcsolatáról:

    egyvilag.hu/temak.shtml#temaid055

    (A legfelső sor a kép tetején, “Érzelmek és érdekek”. Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

    Ajánlom továbbá a következőt is, mely jól összefoglalja, hogyan működik a szerelem, szeretet és barátság:

    egyvilag.hu/temak.shtml#temaid054

    (A legfelső sor a kép tetején, “Szerelem, szeretet, barátság”. Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

  81. CSM csizo says:

    Milyen idős vagy, 14? A gondolataid ezt a korosztályt tükrözik.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!