Férfiak a húspiacon – avagy mi kell a nőnek?

Pár hete írtam arról, hogy miként tárgyiasítják a nőket a férfiak Csajok a húspiacon címmel. Úgy érzem korrektnek, ha a másik oldalt is górcső alá veszem, hiszen nem csak a férfiak kiváltsága a külsőségek alapján ítélni.

Különböző fórumokat böngészve egyre többször belebotlok egy bizonyos szintelméletbe. Akik ezzel az elmélettel állnak elő a szakítások és nem működő párkapcsolatot azzal magyarázzák, hogy a két fél nem egyenértékű és itt valójában az emberek beárazásáról van szó.

Egy tíz pontos férfi nagyjából főorvos egy magánklinikán, Teslát vezet, a bankszámláján pedig annyi számjegyből álló összeg szerepel, amit le se merek írni. Egy ilyen talpig úriemberhez természetesen semmiképpen sem passzolhat egy olyan hölgyemény, aki bolti eladó és nem az a dekoratív fajta. Természetesen ez fordítva is igaz.

Vajon milyen férfiakat keresnek a nők?

Az az igazság, hogy már az iskolában is egyfajta szintelmélet működik. A csinos, talpraesett lányka, akinek a népszerűségi indexe veri a kétharmadot, nem fog szóba állni az eminens tanuló, pattanásos fiúcskával, maximum abban az esetben, ha a matek leckét kell lemásolni. A szünetekben a nyüzsgő iskolafolyosókon, ha visszaemlékszünk a klikkekre remekül megfigyelhetőek ezek a különbségek. Vannak az úgymond ”menők”, akik úgy érzik övék a világ, vannak az eminensek, a szürke egerek, a furák, az EMOsok, a rapperek és napestig sorolhatnám mennyiféle csoportosulás. Aztán megjelennek a tiniknek, serdülőknek szóló mozifilmek, ahol egy magasabb rendű klikkből egy szereplő szerelmes lesz egy nála jóval gyengébb értékű taggal. Ezt hívják úgy a mai világban jogosan, hogy tündérmese.

Aztán kilépnek a való világba ezek a diákok és teljesen más klikkekbe kerülnek be. Vannak, akik magasan felértékelődnek és vannak, akiknek az iskolai élet jelentette életük csúcspontját, mert a húspiacra kikerülve elértéktelenednek. Már nem az lesz a fontos egy férfinél, hogy milyen csinos pofija van, vagy mennyire tudta a menő dumájával az ujjai köré csavarni a lányokat, sokkal több összetevős lesz a pontozási rendszere. Persze előnyt jelentenek a külsőségek, de ha ehhez nem társul egy minimum középkategóriás autó egy vastag bankszámlával, már sok esetben nem is érdekes a nők számára. Elvárt lett a magas egzisztencia, rengeteg olyan tulajdonsággal kell rendelkeznie egy férfinak, ami sok esetben irreális elvárás velük szemben. Ha valaki szakmunkás már nem is lehet érdekes személyiség? Olvastam különböző könyveket, ahol a nők konkrétan bevallják, hogy egy szórakozóhelyen mit kell figyelni egy férfin, hogy tudják jó fogás lesz. Első körben milyen márkájú inget hord, milyen karóra van rajta és nem mellesleg a slusszkulcsán melyik márkajelzés szerepel.

De hol vannak a valódi értékek?

Valóban létezik egy bizonyos skála, ahol bepozícionálhatjuk magunkat és ugyan azon a szinten engedélyezett csak a párválasztás, hiszen ha nem így teszünk, mindenképpen kudarca van ítélve a kapcsolat? Szóval „A” minőségű áru, nem keveredhet egy „B” osztályúval. Szép ez így igaz? Nem elég, hogy munkakeresésnél fel kell sorolnunk, hogy milyen kompetenciákkal rendelkezünk, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek és néhol még magasabban is kvalifikáljuk magunkat, hogy megfeleljünk elvárásoknak. Még a párkapcsolatokban is ez a módi, ahol alapvetően önmagunkat kéne adnunk és arra törekednünk, hogy egymást olyannak fogadjuk el amilyen valójában.

Nem lehet érdekes egy férfi csupán attól, hogy élvezettel végzi el a munkáját, és nem csupán szakmája, hanem hivatása van?

Hogy mi volt előbb a tyúk vagy a tojás nehéz lenne megmondani, hogy a nők kezdtek e előbb anyagiasak lenni vagy a férfiak kezdek tárgyként tekinteni rájuk. Igazából ok-okozat, mindkét fél ugyan olyan mértékben hibás. Őszintén szólva elkorcsosult a világ. Valóban olyan, mint egy hatalmas húspiac, ahol csak értéknek mondott dolgok számítanak, ami valójában teljesen értéktelen. Méregetjük egymást, próbáljuk felmérni, hogy kinek mennyi a piaci ára.

Tényleg ez a hosszú és jól működő párkapcsolat titka?

Látszatra lehet. De nem érzem ebben az elanyagiasodott világban, hogy valódi boldogságot lehet ilyen módon kapni. A szerelem nem egy munka és az otthonunk, a munkahely, ahol a napi ledolgozott  8-10-12 óra után kezdődik a második műszak. Az otthonnak a nyugalom szigetének kellene lennie, ahova, ha hazamegyünk, megpihenhetünk és van mellettünk egy TÁRS, akivel megoszthatjuk az életünket. Tudom, ezek utópisztikus gondolatokok, de úgy érzem, hinnünk kell abban, hogy léteznek még őszinteségen alapuló, felnőtt kapcsolatok, ahol segítik egymást a párok és ezt nem csupán azért teszik, mert hasznuk származik belőle. A nőnek nem az a mérvadó tulajdonsága, hogy tud e nokedlit szaggatni és persze úgy néz ki, mint egy szexistennő, hanem, hogy meg tudja e teremteni az otthon melegét, ahol akár szívesen áll neki megfőzni párjának a vacsorát (nem azért mert elvárják, hanem mert szeretné ezt tenni). A férfi pedig nagybetűs férfiként viselkedik, erőt sugároz, felelősséget vállal a tetteiért. Eme két ember pedig kölcsönösen tiszteli egymást és együtt kézen fogva ballagnak egy hosszú úton, egymást segítve, amit úgy hívnak az ÉLET.